Taekwondo
Salim Omar
MTK legendárium | 360. rész
Az MTK alapítása és alapítói. 1888-ban született a klub.
Egyesületeink sajátosan magyar klubokká többek között a dzsentri és mágnásvirtus révén váltak. Tagjaik a legtermészetesebb módon vitték át mindennapi életszemléletüket a sportegyletek működésére, melyek nem mindig a fair play talaján álltak, öntudatlanul is másolták a politikai élet mintáit. Erre az összefüggésre érzett rá kellő érzékenységgel az ország legnépszerűbb élclapja a Borsszem Jankó egy 1889-es írásában:
Hoch Sport
Magyar mágnás, ha van pénze,
Más egyébre mit is nézne?
Sporttal, sportért, sportnak él,
Jockey-klubboz, vadat kerget,
Vív és megül minden nyerget –
Ha van pénze – sport a czél.
De, ha nincs, mi tévő légyen?
Az országgyűlésre mégyen,
Ott a szélső balra ül.
Bőven akad olcsó sport itt:
Közbeszól és hochot ordít,
Szünet – és ízetlenül.
A Pester Lloyd már 1886-ban igyekezett felhívni a figyelmet a klubok zömében uralkodó állapotok veszélyeire, a fiatalság vég nélküli mulatozásaira:
„A tornatanításra a közoktatásügyi kormánynak szigorúbban kellene felügyelni s a felső tanintézetekben és akadémiákon is tért kellene nyitni a testgyakorlatoknak, hogy az ifjúságot az elsatnyító szórakozásoktól inkább távol lehessen tartani.”
A legfelsőbb körökben dívó korhelykedés és lumpolás életérzése nagy vonzerővel bírt a középosztály fiai között is, a legerősebb mintát az arisztokrácia szolgáltatta, melyre az MTK alapító Szekrényessy Kálmán gyermekkori barátja és rokona – a később megkomolyodó – gróf Károlyi Gábor így emlékezett:
„Mikor az érettségit letettem, akkor jutottam végre havonként 200 forint költőpénzhez. No hiszen, volt is aztán hegyen-völgyön lakodalom, későn, korán dínomdánom. A legelső napon, mikor ily tenger pénzhez jutottam, már a következő nap reggeli 6 órája vetett haza. Tivornyáztunk egész éjjel szakadatlan. Jó kompániára akadtam, nem maradt el Tibor öcsém sem. Velünk tartott gyakran Nádasdy Feri s többen az ifjúság hangadói, jó vívók, legénykedő athléták. Kávéház, czigány, felelősség nélküli udvarlás, holmi politikai tüntetések, ím ezekből állott a korhelykedés.”
A sportklubokban tehát számos korhely, mulatós fiatal leledzett, kik csupán névleg voltak sportemberek. Mindezt jól példázza az 1880-as években Nagykanizsán történt eset:
„A nagykanizsai aranyifjúság egy része elhatározta, hogy a 17 éve fennálló, de lagymatagul dolgozó tornaegylettel szemben athletikai egyesületet alakít. Az előkészítő ülésre köröző ívvel hívták meg az érdeklődőket. A városi kézbesítő vitte el mindenhová az ívet, alá is íratta mindenkivel, de az egyik „athlétával”, M. L-lel sehogy sem boldogult. Mint lelkiismeretes kézbesítő az okát is oda írta az ívre: »Harmadnapja részegen fekszik, nem tudtam vele aláíratni!«”
Nagyobb problémát jelentett az ifjúság közerkölcseinek lavinaszerű zuhanása. Az ártatlannak látszó korhely virtus ragályként pusztított a középiskolákból kikerült fiatalemberek köreiben. Megfelelő célt és értelmes testgyakorlatokat biztosító klub – mint láttuk – vajmi kevés volt, így maradt a kávéház, korcsma és éjszakai lumpolás. A „jó az ifjúnak terheket viselni fiatalkorában” bibliai bölcsességet hagyták a földre hullani…
Mikor leszállt az est a főváros egyetemi ifjúságának hangadó része útra kelt, hogy bejárja a kor éjjeli mulatóhelyeit, az ún. éjszakai kávéházaktól az olcsó kis piszkos csapszékekig.
E zenés szórakozóhelyek, zengerájok közül az 1880-as évtizedben kiemelt népszerűségnek örvendett a Flóra nevű lebuj, Ferenczy kávéház, Szép markotányosné vagy a szintén kedvelt Kék macska.
Ez utóbbiban jól megfértek egymás mellett a lumpoló mágnásfiúk, epekedő kereskedősegédek, nejük elutaztával szabaddá lett idős urak, és kapatos józsefvárosi házmesterek, kik boldogan ordították minden dalocska végén a refrént: Das ist die Burgmusik.
Ide a koránfekvők, vagy a nagy habzsolók jártak, hisz éjfélkor hangzottak fel a befejező operettek utolsó akkordjai. Ekkorra már az előadók végleg kifogytak kövér kétértelműségeikből, s a közönség kispolgári része is belefáradhatott a feketeszemű énekesnőknek való udvarlásba.
Az ifjúság innen – ki fiákeren, ki gyalog – a Flórába húzódott át, mely, mint Budapest első tánchelyisége hirdette magát. Ez már a turbulensebb véralkatúak szórakozóhelye volt, hol a férfinépre, festett, soványarcú grizettek vadásztak szikrázó szemmel és korgó gyomorral.
Az ilyen, sportolást nélkülöző, éjszaka mulatozó ifjakat jól jellemzi a következő 1885-ös forrás:
„Egy asztal körül fiatal emberek csoportosulnak, köztük három-négy ős-jogoncok, magas kiszáradt testű ifjak, kiknek arczán piros foltok, belül már rágódó férget árulnak el, egész fiatal diákocskák, félig gyermekek, kiket a többiek ide hoztak, hogy mulassanak.”
A legelszántabb ifjak nagy élvvel vetették be magukat a Király utcáról nyíló mellékutcácskákba, hol mindenütt piros lámpák függtek az ajtók felett…
E kopott kis vénusztemplomokban vérzett el a 19. századi Budapest erkölcse, s futott zátonyra annyi szépreményű élet.
Egyleti vonatkozásban tehát elmondható, hogy az 1867 előtti politikai jégpáncél megtört, a Ferenc József-i államapparátus leereszkedő megengedése lehetővé tette a társadalmi egyletek létrejöttét. A MAC alakulása azonban még csupán fülsiketítő rianás a nagy jégzajlás előtt. A tavaszi olvadás egy új mozgalom, az élet feltámadását sejtette, a korai madárdal hangjai közé pedig már néhány különös trilla is vegyült. A veszélyes jégre azonban még senki sem merészkedett, pedig az idő már vajúdni látszott, minden jel egy demokratikus alapon szerveződő egyesület megalakulásának irányába mutatott…
